Június: 220 km,

a Kékes és az első ultra

Az augusztusi blogszünet végeztével nézzük, mit végeztem a nyáron.

Tavaly novemberben futottam először 200 km fölött egy hónapban, a júniusi 220 km tehát az addigi leghosszabb hónapom volt. 11 futásból jött össze az adag, ezek mellett 7 spinning edzésem is volt.

Az év első három hónapja (158, 192, 144 km) után az áprilist elvitte egy kisebb sérülés (58 km), így a májusi visszatérés (146 km) után a kétszáz fölötti, sérülésmentes júniusnak nagyon tudtam örülni.

A részletek.

Óvatos, beosztós futással javítottam bő hat percet a Kékesen korábbi legjobb eredményemhez képest, de az időnél sokkal fontosabb volt, ami utána jött.

A korábbi 2 felfutásom után elvánszorogtam vhogy az autóig, majd nyalogattam a sebeimet néhány napig, ezzel szemben idén a verseny után már természetes volt, hogy lefelé is megteszem a távot, másnap pedig - szintén nagy melegben - toltam egy 1:50-es félmaratont.

Vagyis egyre hamarabb regenerálódok és ez nagyon-nagyon jó érzés, tulajdonképpen fontosabb, mint egy-két perc ide vagy oda bizonyos távokon.

Ez már csak azért is így van, mert miközben persze tud fűteni, hogy gyorsabb félmaratont, maratont tudjak futni, lassan összeáll bennem a kép saját futójövőmről, ez pedig nyilván nem az élsportolókéval konkuráló időket jelez - sokkal inkább érdekelnek az extrém futások, az ultra versenyek, különösen ezek hegyi, terep változatai.

De vissza a júniushoz: egy napra eső születésnapunknak megünnepelve futottunk egy kellemes "hegyi" félmaratont Lóci barátommal a Cserhátban, Pásztóról Bokorra.

A hónap végén pedig jött életem első ultrája. Az Ultrabalatont a Suhanj! csapat hétfős váltójával teljesítettük a non-stop csapatversenyben, életem első maratoninál hosszabb etapjának szombat este 8 körül indultam neki. A Balatonboglár-Balatonvilágos közti 51,4 km-es szakaszt a kitűzött célnál (hat perces km-átlag, 5:08) picit ugyan lassabban, eléggé fáradtan, de azért nagy halál nélkül, 5:16:23-as idővel teljesítettem.

A szervezőktől kaptam az alábbi kis videót, köszönet érte, a "titulusért" külön is.

2010. június ⇒ 11 futás, 220 km. (Keresztedzés: 7 spinning.)

A nyári szünet napjai megszámláltattak: hétfőtől jönnek az új posztok.

Előtte még holnap körbefutom a Velencei-tavat.

Szeptember elején jelentkezem. Fussatok. Mert az jó.

fotó: Erdélyi Gábor

A keddi félórás átmozgató edzés után szerdán kifutottam a Szigetre, ott toltam egy közepes erősségű, egyenletes tempójú kört (24:49), majd vissza a Gellért-hegyre (16 km összesen).

Csütörtökön kombinált edzés jött: 6 km futás, 50' spinning, majd 8 km futás, benne egy Citadella-felfutással és az 1000. idei kilométerrel.

Szombaton újra verseny, újra hőség: Hortobágy Félmaraton 1:52:37.

27. hét: 5 futás, 59 km. (Kiegészítő edzés: 1 spinning.)

Ekkor már nyári forróság volt, a hetet egy másfél órás és egy egyórás óvatos futás nyitotta. Napközben, nagy melegben mentem, készülve a hétvégi szombathelyi maratonra, ahol szintén nem fáztunk.

Az Elvira Maraton  fontos mérföldkő privát futótörténelmemben, hiszen először fordult elő, hogy maraton másnapján futni indultam - vasárnap este félórás átmozgatóval zártam ez eddigi egyik leghosszabb hetem az idén.

26. hét: 4 futás, 74 km. (Kiegészítő edzés: 1 spinning.)

Van amikor te eszed meg a medvét és van, amikor a medve esz meg téged. Velem most az utóbbi történt.

Frissnek, elszántnak, kipihentnek, erősnek éreztem magam a hortobágyi félmaraton előtt, ezért arra a döntésre jutottam, hogy minden figyelmeztetés ellenére megpróbálom relatíve meghajtani magam a versenyen.

Mondták, persze, hogy nagyon meleg lesz. 34 fok volt árnyékban, épp csak árnyék nem volt sehol se a pusztában kijelölt 7030 méteres körön, amiből értelemszerűen hármat futottunk a félmaratonhoz.

2009-2010-ben ez volt az ötödik versenyen futott félmaratonom, tavaly ősszel futottam a két legjobbat (1:41:28, 1:43), idén pedig egyet betegen (1:48) és egyet a Kékes másnapján nagy melegben (1:50). Azt persze nem gondoltam, hogy itt és most fogok először 1:40-en belül futni (aminek persze lassan itt az ideje, hiszen idén 1:30 a végcél), kompromisszumként az 5 percen belüli tempót, 1:45-ön belüli időt tűztem ki magam elé.

Akár meg is lehetett volna, ha okosabban építem fel a versenyt, de túlzottan bekezdtem, az első 5 km-en 4:40-es ezreket futottam (ez jó lett volna az 1:40-es egyéni csúcshoz is). Itt kezdtem érezni, hogy baj lesz, az első 7 km-es köröm még 34 perc körül volt, de utána csúnyán megborultam.

Félmaratont ilyen szenvedősnek még nem éreztem. Korábban ha volt, azzal volt bajom, hogy a táv utolsó részére beállt a lábam - elég sokat futottam ahhoz az idén, hogy ez már ne jelentsen komoly gondot. Olyat viszont még nem éreztem, hogy belül, tüdővel/szívvel nem fogom bírni a választott tempót. Most ezt is kipróbáltam.

A második köröm első fele azzal ment el, hogy összekaparjam valahogy magam, 39 perc körüli lett ez a 7 km és hát ezek után a harmadikon sem voltam képes felgyorsulni, az is hasonló lett. Biztos vagyok benne, hogy okosabb beosztással, a táv első felén lassabb és egyenletesebb tempót választva súlyos percekkel lehettem volna gyorsabb.

Az, hogy ezzel az idővel a 104. helyen végeztem a 392 fős férfi mezőnyből, azt jelzi, hogy másoknak is voltak gondjai a meleggel, de ez nem vigasztal. A medve megevett. Kaptam egy újabb leckét alázatból és ésszerű versenytaktikából.

Megvan az 1000 km az idén. Nem olyan nagy cucc persze, sokan sokkal többet futnak, de a tavalyi 1152 km-es éves adagot alapul véve - és félszemmel a naptárra sandítva közben - azért ez nem is olyan rossz talán.

Nem kerítenék ennek különösebben nagy feneket, de olyan szépen lett meg, el kell meséljem.

A csütörtöki esti volt az utolsó edzésem a szombati Hortobágy Fémaraton előtt. Spinningelni indultam, futva. Gondoltam odafelé jólesően bemelegítek (ez meg is volt, 6 km 32:49), tolok egy combosabb spinninget (ez is hibátlanul sikerült, a cipőm is csuromvíz volt a végén), aztán valahogy majd csak hazakocogok.

Útközben hazafelé találkoztam a Gellért téren Lócival, aki visszaadta a sótablettáimat, az Elvira Maratonon ugyanis elgurult a gyógyszerem a kocsiban. Jó hír a sport szerelmeseinek, hogy a csodamaratonista nem hagyja abba a futást parádés győzelme után.

Eszembe ötlött, vajon fel tudok-e futni aktuális, spinning utáni állapotomban hatperces ezrekkel kedvenc útvonalamon a Citadellához. Ez a finomság a következőképpen néz ki: a hegy aljától a Citadelláig a Hegyalja út - Sánc utca - Mihály utca - Szirtes utca útvonalon épp a szoborig épp két kilométer.

A hatpercesekből picit kicsúsztam (12:12), de annyi baj legyen.

Az ezredik idei kilométerem magában foglalta a Citadella körbefutását, este fél 10 után picivel. A gyönyörű Budapest a hegy alatt, végre a levegő is megmozdul picit és amikor kezdenek nehezülni a lábaim, hallom ám, hogy a Zöld Pardonból felhallatszik egyik legnagyobb kedvencem, a Besh o droM koncertje.

Arra hajráztam. Ezerrel.

Ha egy mondatban szeretném elintézni: Lóci négyszeres keresztapa lett, magam pedig behúztam negyedik maratonomat.

De ezt nem lehet egy mondatban elintézni.

Egyrészt van itt ez a fogadás-sztori, ugye. Ezzel kapcsolatban érdemes leszögezni, hogy Lóci barátunk rendesen megnehezítette saját dolgát a versenyválasztással, hiszen első maratonhoz finoman szólva sem optimális egy július eleji, egészen kicsi mezőnnyel bíró verseny. (A nagy utcai versenyeken sokat tud segíteni a tömeg. Persze ártani is, ha nem vagy észnél.)

A mezőny méretének a motiváción túl azért is volt kiemelt jelentősége, mert a fogadás feltételei között szerepelt az a kitétel is, hogy Lóci nem lehet utolsó - legalább egy valakit meg kell előznie, aki befejezi a versenyt. A sportszerűség persze hozzátette ehhez, hogy ez a valaki nem lehet a saját kísérője, esetünkben nem lehettem én.

Lóci, valamint népes és igen lelkes baráti társaságának jórésze a péntek éjszakát már Szombathelyen töltötte, magam szombat reggel indultam Budapestről vonattal. (Azon már megfőttem egy kicsit a 3 és fél óra alatt.)

Kissé ijesztő volt a város szombat déli érkezésemkor: állt a levegő, látni lehetett a forróságot az aszfalt felett - és alig volt ember az utcákon. Jót röhögtünk magunkon: mi tényleg maratont akarunk futni ilyen körülmények között?

Lóciék délelőtt beautózták a pályát, ami egy Szombathely-Ják közötti 10 km-es útból állt, ezt kellett kétszer oda-vissza megfutnunk, meg még egy kicsit hozzátenni a végén. Örömmel jelentették, hogy van egy kb. 2 kilométeres szakasz, ahol árnyékban tudunk majd futni. Négyszer csináljuk meg, vagyis a táv egyötödén megússzuk a tűző napot. Ilyenekbe kapaszkodtunk, ami érthető, tekintve, hogy 32 fok volt árnyékban.

A következő sokk a nevezéskor ért minket: másfél órával a rajt előtt negyedik-ötödik versenyzőként vettük fel a rajtszámunkat...

Végül 24 fős mezőny vágott neki a maratoni távnak: 7 női és 17 férfi versenyző. A 20 km-es távon indulókkal együtt sem lehettünk félszáznál többen. Közvetlenül a rajt után csak két hölgy volt  hátunk mögött a maratonisták közül, de nekünk kiforrott taktikánk volt, ezért nem estünk kétségbe.

Kiforrott taktikánk lényeges elemei a következők voltak:

- nem kapkodunk, egyenletes tempóra törekszünk - 30 km-ig semmi hősködés,

- vizes sapkával, kendővel folyamatosan hűtjük a fejünket, tarkónkat, nyakunkat,

- bőségesen iszunk 15-20 percenként, háromnegyed óránként pedig energiazselét és sótablettát tolunk,

- nem restellünk fél percekre megállni és kényelmesen, nyugodtan enni-inni, mosakodni a frissítőpontoknál.

Meg kell említenem a felhasználóbarát szervezést: 3 kilométerenként tudtunk frissíteni, minden frissítőponton széles választék várta a futókat - kicsi, de nagy rutinnal szervezett versenyen voltunk tehát.

Lócit kellett néha fékeznem, de alapvetően fegyelmezetten tartotta magát a csapatutasításhoz. A tervezett 6 perces tempóhoz képest kicsit gyorsan kezdtünk (57 perces első 10 km), ezután visszavettünk picit (59 perces második 10 km), de a második tizesen már volt néhány kolléga, akit meg tudtunk előzni.

A harmadik 10 km-t túlélősre vettük (62 perc), de még így is újabb megfáradt/megborult sporttársak mellett suhantunk el. Jákról másodszorra, azaz utoljára indulva (30 km-nél tehát) már egyértelmű volt, hogy meg kell lennie a dolognak, de egy darabig még mindig visszafogtam az eufórikus hangulatban futó Lócit. 35 után indultunk csak meg, 58 perces negyedik 10 kilométerünk jelzi, hogy okosan osztottuk be az erőnket.

Komolyabb holtpont, maratoni fal nem volt, az utolsó tizesen kilométerenként megálló, Lóci sikerében ekkor már biztos kísérőink szurkolásukkal karneváli hangulatot teremtettek számunkra. Szombathelyre érve került vuvuzela is, szerencsére csak egy.

Az időjárásra való tekintettel kifejezetten elégedett vagyok az elért idővel - tavaly szeptemberben olyan 25 fok lehetett Pesten, amikor csúnyán megborultam. Ez a mostani eredmény azt jelenti, hogy a firenzei egyéni csúcsnál (3:59:55) jóval jobb időre vagyok már képes, ha nincsenek extrém körülmények.

Nyilván erősödtem is valamit azóta, de leginkább arról van szó, hogy kezdem megtanulni beosztani az erőm. Pesten tavaly 2:48-as első 30 km után lett 4:18 a vége, most 2:58-as 30 kilométerből jött a 4:08.

Ha minden igaz, a 8-9. helyen végeztünk - és készül majd valami kis film is.

Lócikám, gratulálok innen is!

Újra egy hónap, amit ha óvatosan is, de végig tudtam futni (14 futóedzés). Jártam egy klassz terepfutó versenyen a Hármashatár-hegyen. Elkezdtem egy új edzésformát: a hosszú futások egy részét  - vigyázó szemem New Yorkra vetve - sok hiddal futom meg. Visszaállt a heti három futás, maradt, sőt egyre több a spinning is.

Kedvencem a hónapban a viharos időben abszolvált Dunakeszi-Citadella etap.

Május ⇒ 14 edzés, 146 km + 9 spinning.

Annyira ergya egy hónap volt, hogy csak most, a május-június összefoglalásához készülve vettem észre, hogy elfelejtettem anno megírni.

A márcus végi, betegen futott berlini félmaraton után még futottam kettőt a Tiergartenben, majd jött életem leghülyébb sérülése és vele egy két hetes kényszerpihenő. A sérülés után rendszeresebbé váltak a spinning-edzések, stabilizálandó a térdeimet, mint sérüléseim egyik fő forrását.

Április ⇒ 6 futás, 58 km + 5 spinning.

Lassan eljön a maratonra-két-hónap-alatt-felkészülő Lóci nagy napja: szombaton Szombathelyen futunk maratont az Elvira Futóvesztiválon. Fázom tőle picit, mert naggyon meleg lesz. 

Rajt délután 2-kor...

Egy spinning, egy rövid futás, egy esküvő.

Kipihentem az Ultrabalaton fáradalmait, az átaludt vasárnap, a lemerülten kóválygós, egyben végigzabált hétfő, majd a keddi masszázs után szerdán már mentem volna futni - mármint azt éreztem, hogy tudnék és kedvem is lenne.

Előbb az eszem állított le ("pihenj még egy napot"), majd szombati esküvőm előkészületei mosták el a következő két napomat, csak spinningelni jutottam el csütörtök este. Így az a helyzet állt elő, hogy egyetlen - rövid, de Citadella-felfutással cifrázott - futásom szombat délelőttre esett.

Egy biztos: Patrícia tolerálja a futás-bolondériát - nem tudom, hány mennyasszony viselné el szó nélkül, hogy pár órával a szertartás előtt leendő férje még elmegy futni "egy rövidet"...

25. hét: 1 edzés, 5 km. (Kiegészítő edzés: 1 spinning.)

Az Ultrabalaton hete volt ez, egyben az egyik leghosszabb hetem az idén. (Meg úgy általában eddigi futóéletem során.)

Futottunk egy megfontolt, 2 órán belüli Pásztó-Bokor hegyi félmaratont Lócival kedden, spinningeltem egyet csütörtökön, majd szombaton jött életem első ultrája (51,4 km 5:16:23).

24. hét: 2 futás, 73 km. (Kiegészítő edzés: 1 spinning.)

Ott kezdem, hogy félisteneket láttunk. A rajt után néhány kilométerrel, a kisérőautók generálta dugóban araszolgatva Erőss Zsolt futott el mellettünk - számomra ez alapozta meg a 2010-es Ultrabalaton hangulatát.

Egyéni verseny: 212 km, 32 órás szintidő, 54 teljesítő a 84 indulóból

Az ultrafutók ufók, ezt mindig gondoltam. Nyilvánvaló, hogy csak valamilyen komoly anyagcsere-defektus és fejbéli kattanás teheti lehetővé, hogy emberek tíz, húsz, harminc órákat, 100-200 kilométereket fussanak hosszabb pihenő és alvás nélkül. Csodabogarak. Hősök. Bolondok.

Olvastam interjúkat, cikkeket velük, róluk - de most láthattam néhány komolyat közülük élőben. Maradandó élmény volt. Az Ultrabalaton pályacsúcsát tartó Bogár Janit 40 km-nél (3:07...) nagyon jó állapotban. Vozár Attilát ötvennél valami olyan rettenet mozgással, hogy arról beszéltünk egymás között a Suhanj!-ban, biztosan feladja, annyira készen van. Előbbi idén nem fejezte be a versenyt, utóbbi megnyerte, vasárnap hajnali befutóját is volt szerencsénk látni.

A 212 km-es távot 54-en fejezték be a 84 egyéni induló közül. Elismerés és tiszteletet mindannyiuknak.

A kép bal szélén két egyéni győztes fog épp kezet:

Bogár János (2007, 18:50:06) és Vozár Attila (2010, 20:31:40).

Suhanj! - váltónk először az Ultrabalatonon

Suhanj! nevű váltónk, mely a non-stop csapatversenyben állt rajthoz, 19:32:14-es idővel ért célba. Kategóriánkban (5-10 fős csapatok) a 20. helyen végeztünk 55 csapat versenyében, összetettben a  35. helyet értük el 98 váltó között.

A non-stop váltó nagy kihívása, hogy egyben csinálják meg a csapatok a távot, vagyis itt éjszaka is tolni kell. Viszont nagyon rugalmas versenyforma: a 212 km-en van jó ötven frissítőpont, mindegyik váltópont is egyben, a váltások száma pedig nincs korlátozva.

Hétfős csapatunk ügyesen osztotta el a feladatokat. Váltónk 3 tagja - Miklós, Vagyim, Pali - kétszer futott 9-14 km közötti távokat az elején, illetve a végén (illetve közülük Vagyim a közepén is egy ötöst). Ők pörgették rendesen, különösen a csapat villámlábúja, a népitáncos Pali, aki hetente párszor fut egy-egy laza 22 perces kört a Szigeten és ott, a Balaton partján futott először egyben 13 km-t, majd az Ultrabalaton után négy nappal próbaképpen szaladt egy félmaratont (1:36, grrrr).

Lacink egy huszast vállalt, Bélánk, csapatunk legrutinosabb futója - ő hozta a kísérőkerékpárt és a fejlámpát, ezek nélkül meg lettünk volna lőve éjszaka - és egyben poénfelelőse pedig egy szombat délelőtti huszast fejelt meg egy vasárnap éjjeli tizenöttel.

Ketten futottunk egyben hosszabbat. Az első maratonjára két hónap alatt, fogadásból készülő Lóci 3:07-es 33,7 km-e elég biztató a július 3-i szombathelyi maraton előtt. Magam életem első ultráját vállaltam, erről picit később.

Néhány szó a hangulatról

Térerő nélküli gyönyörű falvak az északi parton. Egymásért szorító, izgatott és lelkes csapatok. Falunap tócsnival Káptalantótiban (Lóci: "ne adjunk vért?"). Az egyéni futókat övező áhítat. Napsütés, fagyik, sörök, palacsinták. Számolgatás a váltópontoknál, hogy is állunk. A logisztikai műveletek csapatépítő összehangolása, ki visz kit hová, ki mikor pihen. Aztán az éjszaka. Félórás alvások csapatbuszban, autóban. A szórakozni induló, onnan hazatérő fiatalok vagy épp kocsmateraszon meccset néző helyiek biztatása. Az ájult fáradtság és a mindjárt-vége-megcsináltuk érzés hajnalban. Közös reggeli a közös befutó után, vasárnap reggel fél hatkor. Vozár megjön fél hét körül, épp látjuk. Átaludt vasárnap.

Életem első ultrája

A Balatonboglár és Balatonvilágos közötti 51,4 km-es szakaszon 5:16:23-as időt futottam. Egy kicsit elmaradtam a kitűzött céltól (hat perces kilik, 5:08). A legfontosabb az, hogy korábbi apró-cseprő, de azért hátráltatni képes sérüléseim közül egyik sem jött elő, új sem jelentkezett. Úgy tűnik, a sok spinning valóban stabilizálta a térdem és a növekvő futómennyiség is megteszi a maga hatását.

A tervbe vett tempót nagyjából a maratoni távig tudtam tartani - érdekes a lélektana a dolognak: amit korábban már megcsináltam, rendben lement, utána pár km-rel, az ismeretlenben pedig jött a pici kétségbeesés és a nagy fáradtság. Az utolsó 5-6 kili nagyon hosszú volt, ráadásul a legutolsó három és fél a balatonvilágosi vasútállomás előtti rövid, de piszok emelkedővel kezdődött, hogy aztán enyhén, de szinte folyamatosan emelkedjen.

Társaim a bringán egymást váltva kísértek, támogatásuk nélkül nem sikerült volna. Miklós mesélt (maraton New Yorkban, főleg erre emlékszem), Pali leginkább csöndben jött mellettem (nem az a kimondottan bőbeszédű típus). Lóci fröccsök után, hosszú futásától (is) feldobva, vidáman hülyéskedve és lelkesen biztatva törte meg a monotóniát és tartotta bennem a lelket a végén: a világosi emelkedőn ott tartott, hogy a Rocky klasszikus felkészülési zenéjét énekelte, hogy aztán a váltáshoz érkezve előrekiabáljon: "vigyázat, ultramaratonistával vagyok!"...

Köszönöm, srácok - jövőre, Veletek, ugyanitt!

A Mosoly Alapítvány váltójának első futója a 2010-es Ultrabalatonon: Erőss Zsolt.

Suhanj! nevű váltónk, mely a non-stop csapatversenyben állt rajthoz, 19:32:14-es idővel ért célba az Ultrabalatonon. Kategóriánkban (5-10 fős csapatok) a 20. helyen végeztünk 55 csapat versenyében, összetettben a  35. helyet értük el 98 váltó között.

Magam életem első ultra futásán a Balatonboglár és Balatonvilágos közötti 51,4 km-es szakaszon 5:16:23-as időt futottam.

Beszámoló, képek, videók hamarosan.

Két pihenőnap a múlt vasárnapi 30 kili után, majd szerdán reggel spinning, csütörtökön délután/este 4 Citadella-felfutás és egy spinning.

A meglehetősen napsütéses hétvégén szombaton hat és fél perces egyéni csúcs a Kékes Csúcsfutáson (1:15:31), majd másnap egy beosztós félmaraton az Olimpiai Maraton Váltón (1:50:15).

A gyarapodó futókilométereknek (2009: 1152 km, idén mostanában léptem át a 800-at) és a rendszeressé vált spinningnek köszönhetően rövidül a regenerálódáshoz szükséges idő: tavaly a Kékes másnapján nem vállalkoztam volna félmaratonra.

Június első két hete 60 kilihez közeli volt, ami a 19-20-i Ultrabalaton előtt elég biztató és egyben jelzi, hogy az áprilisi sérülés a múlté.

23. hét: 3 futás, 58 km. (Kiegészítő edzések: 2 spinning.)

Első alkalommal indult a futóblogon szerveződött csapat utcai versenyen: Suhanj! nevű váltónk 3:42-es idővel teljesítette a tegnapi hőségben az olimpiai maraton váltót.

A Suhanj! nevet érdemes megjegyezni, fogtok még találkozni vele!

Ami engem illet: a Kékes Csúcsfutás után egy nappal, hasonló melegben félmaratont futottam. Az egyenletes tempójú teljesítés volt a cél. Az első 7 km 37:21, a második 37:07, a harmadik, 7,1 km-es etap pedig 35:47.

Az 1:50:15-ös idő a Kékes másnapján, ilyen időben nem is olyan rossz. Összehasonlításképpen: a 2008-as Nike Budapest Félmaratonon volt hasonló idő, akkor jókora halál után 2:09-cel zártam életem legrosszabb félmaratonját - és egyáltalán nem azért, mert a Kékesre futottam volna fel az előző napon.

Reggel fél hétkor 20 fok volt Budapesten, 10-kor 29 Mátrafüreden. Árnyékban. 11-kor rajtoltunk, az első 9 km-en árnyék nem nagyon akadt. Tekintettel a holnapi félmaratonra és a jövő szombati Ultrabalatonra, na meg a hőségre is persze, beosztós, óvatos futást prezentáltam.

Álltam már fejre a Kékesen. Versenyen eddig egyszer futottam, 2008-ban, akkor nem volt ennyire meleg, de elfutottam az elejét és Mátraháza után, amikor az utolsó 3,6 km-en kb. akkora szint van, mint az első nyolcon, kipukkadtam. Nem sétáltam bele, mer' az hogy néz ki, de konkrét totyogásba fordult a cucc (1:22:03). Tavaly egyedül, versenyen kívül, július közepén - a mostanihoz hasonló időben - nem volt nagy halál, mert végig lassú voltam (1:23:30).

Sikerült okosan, nem kapkodva kezdeni. A jó erőbeosztásnak és a sok spinningnek köszönhetően maradt erő a végére is, az előző évektől eltérően nem is görcsöltem be, sőt kifejezetten jólesett még a levezető lefelé futás is. Gyönyörű erdei utakon jöttem le egyedül, esni is csak egyet estem, nem is túl nagyot. Az iPodom 23 km-t mutatott a végén, 2:20-as idővel.

Mivel meglehetősen ergya volt az a korábbi 1:22, látványosnak tűnik és így önbizalmat erősít az a hat és fél perc, amit javultam. Volt is még benne pár perc, nem adtam ki mindent magamból. 1:15:31 lett a vége pontosan, csináltam egy kis táblázatot a verseny, azaz a felfelé futás részleteiről. Ehun.

A spinninget nem tudom eléggé dicsérni: erősödtem tőle lábilag és sokkal jobban bírom a szaggatott terepet, a keményebb emelkedők után "könnyebb" részhez érve most is tudtam mindig tempót váltani.

Viszont durván leégtem, kb. úgy, mint az az atlétatrikós kamionsofőr, akinek van váltótársa.

UPDATE - a Futanet cikke a versenyről.

Tegnap megtartottam utolsó edzésem a Kékes Csúcsfutás előtt, kihasználva, hogy ugyanolyan hőség volt, mint amilyen szombaton lesz a hegyen.

A Citadellára futottam fel négyszer a Hegyalja út - Sánc utca - Mihály utca - Szirtes utca - Számadó utca - Szirtes utca - Citadella sétány útvonalon. A Hegyalja út alján lévő második zebrától a Szabadság-szobor alatt lévő sorompóig ez épp 2 km.

Ami a szintemelkedést illeti, érzésem szerint ez a cucc közelebb van a Kékes utolsó harmadához - ott a 11,6 km-en van 671 méter szint, aminek úgy a fele a táv utolsó 4 km-ére esik.

Sorban 11:58, 11:59, 11:59, 11:55 volt az idő, tehát hatperces a tempó. (1:22 körüli az eddigi legjobb időm a Kékesen, ezt szeretném megdönteni.)

Az edzés az esti spinninggel vált teljessé, ahol a tréner jó érzékkel jelentette be az óra elején, hogy "most a szokottnál picit keményebb edzést tartunk". Maradjunk abban, hogy a cipőmben folyt a víz a végén.

Érdekes napoknak nézek elébe. A most következő két szombaton lehetőségem nyílik két fontos 2010-es célom teljesítésére: a 12-i Kékes csúcsfutáson egyéni csúcsdöntést terveztem be még az év elején, a 19-20-i Ultrabalatonon pedig megkísértem idei futóévem egyik legnagyobb kihívását, az 5 órán belüli 50 km-t.

Most szombaton tehát Kékes csúcsfutás. A 11 órás rajtból adódóan várhatóan 30 fok körüli hőmérsékletben futunk föl Mátrafüredről az ország legmagasabb pontját jelző piros-fehér-zöld kőig. A táv nem vészes (11,6 km), a 671 méteres szintemelkedés és a hőség cifrázza meg a dolgot. Tavalyelőtt csináltam először (1:22:03), aztán tavaly egy hónappal a verseny után, irgalmatlan melegben, egyedül, versenyen kívül (1:23:30).

Ultrabalaton: 7 fős csapatban (Suhanj!) vágunk neki a 212 km-es távnak a non-stop csapatversenyben, ami azt jelenti, hogy a szombat délelőtti rajttól 32 óránk lesz körbefutni a tavat, az éjjelt is beleértve. Alig várjuk. Magam egy bő 50 km-nyi szakaszt választottam és megpróbálom az ötvenest 5 órán belül hozni.

Akár sikerül az 5 óra, akár nem, mindenképpen nagy kihívás a dolog, hiszen maratoni távnál hosszabbat még sosem futottam. Este 9-10 tájban kerül majd rám a sor, rendesen belefutok tehát az éjszakába - de legalább hűvös lesz:)

Ezek tehát a kihívások - ja, és eldöntöttem: elkísérem Lócit első maratonjára július 3-án Szombathelyen. Na ott viszont nem hűvösben futkározunk majd, az szinte biztos.

A korábban bevezetett 7 km-es szabályt (miszerint ennél jobban nem emelhetem a heti futóadagot) nem sikerült tartani. De - esküszöm - nagyon óvatos voltam: lassúkat futottam és a spinningből is visszavettem egyet.

Dagasztottuk másfél órán át a sarat a Normafán Lócival szerdán.

Pénteken fent a Citadellán alkottam egy új kört: a korábban fartlec edzésekre már használt murvás körömet a parkban összekötöttem a Citadella körüli oválissal, így egy 1200-1300 méteres kört kapunk, aminek az egyik fele nem túl durván, de folyamatosan emelkedik. Ebből toltam egy tizest.

Vasárnap este pedig 12 híd érintésével (érintés = átfutás rajta) futottam egy lassú, megfontolt hosszút: 30 km 2:58:48.

Az éves célomhoz (2250 km) átlagban egy maratonnyi távot kell futnom hetente - ettől jó két hónapja elmaradok minden héten, legutóbb a 11. héten voltam fölötte. Most újra.

22. hét: 3 futás, 59 km. (Kiegészítő edzés: 2 spinning.) 

Valahogy eljuthatott a hír Etiópiába, hogy indulok a New York maratonon.

Ahogy írtam, elkezdtem kombinálni a különböző edzéseket: csütörtök este spinning után padoztam (7 km 35-ön belül). Szokom még, de izgalmas a dolog nagyon.

A spinning beállt heti háromra, most a futott kilométereket kell visszahozni a 40-50 km közötti zónába, négyre emelve a heti futások számát.

Összecsúsztak a hétvégére az edzések, hármat azért jobban is be lehetne osztani, de most úgy alakult, hogy szombaton este 9-kor és vasárnap reggel fél 8-kor tudtam elmenni futni. Az első egy hidazás volt: Gellért-hegy - Lágymányosi - Petőfi - Szabadság - Erzsébet - a végén a Citadellával ismét. Másnap reggel megfontolt Sziget-tripla, 28 fél körüli tempóban. Na, az ott akkor nem annyira esett jól :D

21. hét: 3 futóedzés, 36 km. (Kiegészítő edzések: 3 spinning.)